Vízszerelés Budapesten

Budapest egész területén vállaljuk otthona vizes-bajos gondjainak elhárítását. Legyen szó csőtörésről, dugulás elhárításról, vagy bármilyen vizes munkáról, ránk számíthat. Színvonalas, tiszta munkát végző csapatunk gyorsan és hatékonyan dolgozik.

Hívjaügyfélszolgálatunkat!06 70 788 76 17Állunk
rendelkezésére!
Vízszerelés Budapesten Vízszerelés Budapesten

Vízszerelési munkálatok Budapesten

Nincs olyan háztartás, ahol ne lenne vízvezeték, hiszen életünk egyik legalapvetőbb éltető eleméről beszélünk. Tudta Ön, hogy már az ókori Rómában is alkalmaztak vízvezetékeket? Szerencsére a mögöttünk álló századok alatt annyit fejlődött a technika és a gépészet, hogy már otthonainkban is kényelmesen érhetjük el a vizet, több helységben is. 

Azonban előnyei mellett ennek azért néha hátrányait is érezhetjük, mert éppen ebből kifolyólag valószínűleg kevés olyan háztartás akad, ahol még soha nem volt gond a vízvezeték rendszerrel. Mondhatnánk azt is, hogy ami elromolhat, el is romlik, de egy korszerű és szakértelemmel kiépített vezetékrendszer esetében sokkal kisebb a meghibásodási ráta.

Ezzel ellentétben, azonban meglepően sokszor tapasztaljuk azt, hogy rengeteg olyan lakás van még mindig, ahol kifejezetten elavult vízvezeték rendszer van a mai napig kiépítve, a rendszer nincsen korszerűsítve. Így aztán nem is várható el az elavult, vízköves és rozsdás csövektől, hogy soha ne menjenek nyugdíjba. Minden esetben azt javasoljuk, amennyiben problémája akad, vagy korszerűsítésbe fogna, hogy ne a szomszéd "mindenhez is értek" ezermestert hívja segítségül, hanem olyan szakemberre bízza a munkát, aki garanciát biztosít Önnek. Például minket.

Ajánlatkérés

Vízszerelés a konyhában

A konyhában számos olyan helyzet adódhat, amikor szükség lehet a beavatkozásunkra. Mosogatógépet vásárolt, melyet szeretne beköttetni? Esetleg a csaptelepet, vagy a mosogatómedencét kellene kicserélni? Ránk számíthat, bizalommal hívjon minket.

A dugulások nagy része szintén a konyhában keletkezik. Miért van ez így? Mert rengeteg zsíros szennyeződést enged le az ember a lefolyón, melynek következtében sokkal könnyebben dugul el a későbbiekben. Lefolyó tisztító szerekkel átmeneti megoldásokat érhetünk el, azonban, ha tartósan szeretné orvosolni a problémát, akkor hívjon szakembert! 

Vízszerelés a konyhában
Dugulás elhárítás

Dugulás elhárítás

Bármilyen eredetű dugulást elhárítunk, legyen az konyhai, fürdőszobai, de egyéb esetekben is előfordulhat. Egy dugulás nagy problémákat és további anyagi károkat okozhat, mert dugulás esetén a lakást elöntheti a víz, mely semmikor sem kellemes, pláne, ha az alsó szomszédainknak is kárt okozunk vele. Ezen kívül azonban saját tárgyainkban, bútorainkban is komoly károk keletkezhetnek, ezért dugulás esetén azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot 06 70 788 76 17 telefonszámunkon!

Csőtörés azonnali javítása

A csőtörés talán mindannyiunk rémálma. Honnan ered, mi okozza, milyen mértékben sérül a fal, melyet ebben az esetben nem csak az ázás veszélyeztet, hanem a szükséges bontási munkálatok is. Csőtörés esetén azonnal zárja el a főcsapot, és haladéktalanul hívjon minket a 06 70 788 76 17 telefonszámunkon!

Bízza a profikra

A vízvezeték szerelés talán leginkább az a szakma, melyben a legtöbb önjelölt ezermester tevékenykedik. Azonban ez is egy szakma, melyet lehet képviselni többféle minőségben. 

Ha Önnek fontos, hogy kit enged be az otthonába, valamint az, hogy az elvégzett munkára a megbízott milyen mértékű felelősséget és garanciát vállal, akkor ne bízza az otthona értékeit is veszélyeztető munkálatokat ezermesterekre. Cégünk minden elvégzett munkálatra garanciát vállal, vészhelyzetben is hívhat minket, hiszen egy csőtörés nem veszi figyelembe a hétvégét sem. 

Vízvezeték szerelőink rendkívül képzett szakemberek, akik hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Biztos lehet abban, hogy ha minket hív, a problémát pillanatok alatt elhárítjuk. Budapest egész területén vállaljuk vízvezeték rendszerek komplett cseréjét, korszerűsítési munkálatait, valamint vizes háztartási gépek bekötését, csaptelep, vagy vízóra cseréjét. Elérhetőségeink egyikén vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy az Ön otthonában is profik végezzék el a színvonalas munkálatokat!

Vízszerelés Budapesten
**DROPOFFFEE**

Mikor keressen minket?

Mielőtt bármibe is belefogna, javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden beépítés, felújítás különböző. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszínen is. Időpont egyeztetéshez kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.

Garanciát vállalunk

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű termékekkel kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást. Általánosságban 1 év beszerelési + gyártói garanciát vállalunk minden munkánkra!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 18:00 között a 06 70 788 76 17 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a leendő lakásával, vagy az elvégzendő munkával szemben. Online kapcsolatfelvételhez kérjük kattintson ide!

Olcsó lakásfelújítás tökéletes kivitelben Nozo takarítás Klímaszerelés, klímatisztítás Gázkészülék szerelés Burkolás - Parkettázás Gázszerelés gyorsszervíz Klíma javítás Budapest Klímaszerelés most Klímaszerelés Budapesten Fűtés javítás Klíma gázfeltöltés és klíma karbantartás Kondenzációs gázkazán Klímaszerelés Klíma beépítés OXOX Klímaszerelés
fute